A Bátor táborról
Táborozóink
Önkéntesség
Adományozás

Tábori programjaink

A Bátor Tábor minden pillanata a vidámságról, a lehetőségekről és az összetartozásról szól. Felkészült cimboráink, programtartóink a tábor minden pillanatában azon vannak, hogy rengeteg új élményt élhess át.

 

 

A nappali programok

Minden nap négy programon vehetsz részt, ahol kibontakoztathatod egyéni képességeid és vidám közösségi élményeket szerezhetsz. Ezek a 70-90 perces foglalkozások 9-11 fős csoportokban zajlanak, így egy-egy feladat megoldása közben egymás segítségére is számíthattok. Játékainkba a cimborák is nagy élvezettel kapcsolódnak be, hiszen a foglalkozásokra ők is elkísérnek benneteket.

 

A programokba a lehető legtöbb meglepetést, vidámságot és sikerélményt csempésszük be:

 

·       Evezés: A tábor egy vadregényes csónakázó tóval rendelkezik, egy szigettel a közepén. 4 fős kenukban eveznek a táborozók, minden esetben egy tapasztalt „kormányos” cimbora „parancsnoksága” alatt.

·       Horgászat: A tó bővelkedik halakban, amik rendszerint horogra is akadnak. Soha nem esszük meg őket. A zsákmányul ejtő horgász minden kapás után kíván valamit, majd visszaereszti a halacskát természetes élőhelyére, a tóba.

·      Íjászat: Egy igazi erdei íjászpálya vár itt Rád! Megtanulhatod az íj és a nyíl használatának alapvető titkait, de a tábor folyamán lehetőséged nyílik akár mozgó célpontra, lufikra is lőni. Megtapasztalhatod a hihetetlen összhangot biztosító, csukott szemű szinkronlövést is.

·       Bátorkodás: Igazi kihívás! Leküzdeni a magasságot! 6-8 méter magasban a legkülönfélébb ügyességi pályákon végig menni, egy 9 méter magas hintán szárnyalni, mindezt úgy, hogy közben teljes biztonságban vagy. Kihagyhatatlan!

·      Lovaglás: Különleges, békés lovak hátán kalandozhatsz a program során. Bemelegítésképpen pedig a tábor igazi kabalájának számító Fabatkával is megismerkedhetsz.

·   Fényképezés: Egy igazi fotólabor, profi gépek, és még profibb fotósok segítenek abban, hogy megismerkedj a fotózás trükkjeivel és magad is nagyszerű felvételeket készíthess.

·  Kézműveskedés: Találékony cimborák és egy mindennel felszerelt kézműves-raktár segít abban, hogy csodálatos alkotások szülessenek a kezed nyomán. Az itt készült tárgyakat büszkén fogod hazavinni.

·       Rejtek Erdő: A természet mesél. Itt megtanulod érteni a nyelvét. Társaiddal együtt a növények és állatok világába kalauzolunk benneteket.       

·      Színjátszás: Fantáziád és a végtelen számú jelmezek segítségével bárkinek a bőrébe belebújhatsz

·      Zenélés: Akár tanultál már zenélni, akár először veszel kezedbe hangszert meg fogod tapasztalni, hogy mekkora élmény az együtt zenélés. Szakavatott cimborák segítenek abban, hogy a megfelelő hangokat elő tudd csalogatni.

·  Sport: Sportolásra megszámlálhatatlan lehetőséged nyílik a műfüves focipályán, a fedett sportcsarnokban, de van még tollas, ping-pong, csocsó, sakk, stb…

·       Tánc: A tábortánc semmihez nem fogható egységet teremt. Amikor 140 kéz egyszerre lendül a magasba, amikor egyszerre tapsoljuk az ütemet, amikor a kezed az ő kezével összetapsol... Igazi táncos lábúaknak még bőven jut lehetőség a közös mozgásra.

 

 

 

 

Az esti programok

 

A negyedik nappali foglalkozás után a Bátor Táborban még nincs vége a napnak. Vacsora után jöhet a nagy esti kavalkád: az esti programokon a tábor minden lakója részt vesz. A legendás Bátor Tábor Casino és a Tóparti Party évek óta elhagyhatatlan esti programjai a Bátor Tábornak, de minden évben készülünk meglepetésekkel is. Gyere el, és tudd meg, mi várható idén…  :-)

 

 

Keresés...

Bátor Tábor, ahol mindig süt a nap!