Magyar onkológiai beteg gyerekek 1997-ben jártak először a Hole in the Wall szövetséghez tartozó, írországi Barretstown élményterápiás táborában. Az őket kísérő önkéntes orvosokban, pedagógusokban és pszichológusokban született meg az ötlet, hogy hasonló csodavilágot hozzanak létre Magyarországon. 2001-ben az ő munkájuknak köszönhetően valósult meg az első két Bátor Tábor turnus 35-35 daganatos beteg gyerek részvételével.
Az első év sikere arra buzdított bennünket, hogy alapos szakmai előkészítés után újabb betegségcsoport előtt nyissuk meg a táborozás lehetőségét, így 2002-ben először fogadtunk cukorbeteg gyerekeket a Bátor Táborban. A táboroztatott gyerekek köre 2006-ban tovább bővült a JIÁ-val kezelt gyerekekkel (gyermekkori krónikus ízületi gyulladás). 2008-ban pedig első alkalommal „bátorkodtunk” haemophiliás gyerekeket is táboroztatni onkológiai turnusainkban.
A kezdetek óta szoros együttműködésben vagyunk Magyarország gyermek-egészségügyi központjaival. A kórházak közreműködésének köszönhető, hogy évente már 500 súlyos beteg gyerek táborozhat a Bátor Táborban.
Az elmúlt 8 évben több mint 1900 krónikus betegséggel kezelt gyermek vehetett részt ingyenesen a Bátor Tábor turnusaiban. Nyaranta 6 turnusban összesen 420 gyereket fogadunk. Mindemellett azon dolgozunk, hogy ne csak a súlyos beteg gyerekek, hanem a családjaik is részesülhessenek a Bátor Tábor programok jótékony hatásaiból. 2004-től rendezünk 4 napos Családi Táborokat ősszel, és 2009 tavaszán pedig először került sor Testvér Táborra.
A 2001 óta több mint 1600 önkéntes állt mellénk a táborok megvalósításában. Napjainkra a Bátor Tábor Alapítvány – gondosan felépített kiválasztási és képzési rendszerével – Magyarország egyik legjelentősebb önkénteseket foglalkoztató szervezetének számít.
Turnusainkat 2002 óta az egykori hatvani úttörőtábor területén rendezzük meg. A táborhely épületeit teljesen újjáálmodtuk, hogy mindenben megfeleljenek az alapítvány által táboroztatott beteg gyerekek speciális igényeinek. Az újjáépítési munkálatokat 2007 júniusában fejeztük be. A kialakított programhelyszíneknek köszönhetően a gyerekeknek többek között lehetőségük nyílik kipróbálni az evezést, a magas-kötélpályát, az íjászatot, a lovaglást, a fotózást, a zenélést.
Szakmai eredményeinek elismeréseképpen a Paul Newman által alapított, élményterápiás táborokat tömörítő Association of Hole in the Wall Camps világszövetség 2007 júliusában teljes jogú tagjává fogadta a Bátor Tábort. A táborhelyünket 2006 májusában maga Paul Newman is meglátogatta.
A Bátor Tábor célul tűzte maga elé, hogy a közép-európai krónikus beteg gyerekek élményterápiás központjává válik. 2008 nyarán szerveztük meg első nemzetközi turnusunkat. Onkológiai beteg gyerek érkeztek hozzánk Csehországból, Lengyelországból, Szlovákiából és Olaszországból. 2009-ben újabb nemzetközi turnusba várjuk a környező országok beteg gyermekeit.