Táborhelyünk | ||
„Irigylem a tábor telekszomszédait… mert az ő földjük a CSODÁ-val határos!” /Andi, 14 éves táborozó/ Nem hiába mondják, hogy a Bátor Tábor egy eldugott csodavilág, hiszen minden irányból erdők és mezők övezik. A egykori hatvani úttörőtábor épületeit 2007-ben újjáépítettük. A tervezéskor fontos volt, hogy a kialakítandó épületek feleljenek meg a krónikus beteg gyerekek igényeinek és az építkezés közben ne károsodjanak a táborhely adottságai. A Bátor Tábor így megőrizte igazi arborétum jellegét. A táborhelyünk újjáépítése 2010-ben folytatódott. Az újabb beruházás eredményeként 3 gyönyörű önkéntes-szállás épület készült el a régi kis faházak helyén. Az új házak a dániai VELUX Alapítványok támogatásával épültek fel. Az immár összesen 730 millió forint értékű beruházás óriási összefogás nyomán valósulhatott meg. Az építkezés támogatói megtekinthetőek ITT.
Gyerekszállások A tábor szívében 7 db egyenként 14 fős házikó helyezkedik el köralakot formázva. Az egyes gyerekházakban 2 db ötágyas és egy négyágyas szoba valamint egy társalgó előtér található. Minden hálószobához külön fürdőszoba tartozik.
Központi épület és étterem
A Bátor Tábor központi épületében egy 160 fős étterem, tréningtermek, irodák és raktárak találhatók. Az ebédlőt 3 irányból is üvegfal határolja, így csodálatos kilátás nyílik a tábor tavára és egyéb területeire. A Bátor Tábor éttermében főzőkonyha működik, amiben a beteg gyerekek speciális étrendjének megfelelő ételek készülnek. Konyhánk bármilyen igényt ki tud elégíteni.
Önkéntesszállások A gyerekszállások közelében 3 egyforma nagyságú, színes épület áll, amelyekben összesen 66 új férőhely található. Minden épület hét szobás, és mindegyikhez saját fürdőszoba tartozik. Az emeleti szobák 4 ágyasak, a földszinti kétágyas szobák akadálymentesítettek. ![]() Programhelyszínek
A tábor parkosított területén minden tábori programnak külön helyszíne van: lovarda és karám, csónakázó tó kis szigettel és stéggel, íjászpálya, magas-kötélpálya, alacsony-kötélpálya, műfüves focipálya, fedett sportcsarnok, rejtek erdő ösvény, zeneterem, kézműves-raktár, zeneterem, színjátszó-terem.
Magas-kötélpálya
A pálya mind egyéni, mind közösségi szinten rengeteg élményt tartogat. Magas és alacsony-kötélpálya elemek egyaránt megtalálhatók a 15 db, 12 méter magas facölöpre épülő drótkötél-rendszeren. Az ország egyetlen olyan magaskötél-pályája ez, amelyet kerekes-székes emberek is biztonsággal használhatnak. A Bátor Tábor valóban gyönyörű hely, igazán büszkék vagyunk rá. A közeljövőben azon fogunk dolgozni, hogy újabb álmaink valósuljanak meg ezen táborhelyen: a terveink között szerepel egy színházépület, új önkéntes-szállások és egy új lovarda felépítése.
| ||
Bátor Tábor, ahol mindig süt a nap!