A nemrégiben elhunyt, Oscar-díjas színész, Paul Newman 20 évvel ezelőtt megálmodott és létrehozott egy tábort az amerikai Connecticut-ben. Ez az első tábor lett az alapja annak a nemzetközi táborszövetségnek (Association of Hole in the Wall Camps), amely világszerte tömöríti a súlyos beteg gyerekeknek élményterápiás táborokat kínáló szervezeteket.
A Bátor Tábor 2007 óta tagja ennek - az évek folyamán a világ legnagyobb élményterápiás táborcsaládjává fejlődő – szervezetnek. A szövetségtől jövő szakmai támogatás hosszú távú fejlődésünk egyik garanciája.
A szövetség tagjai világszerte 32 országból fogadnak, több mint 40 különböző krónikus betegség egyikében szenvedő (például daganatos, leukémiás, AIDS-es, szívbeteg, cukorbeteg, asztmás, égési sérült) gyereket. Az 5 USA-beli és 1-1 ír, angol, francia, izraeli, olasz és magyar tábort tagjai között tudó szövetség eddig több mint 135 000 súlyos beteg gyermeket fogadott. A részvétel a gyerekek és a hozzátartozóik számára minden táborban ingyenes.
Évente 7200 önkéntes segíti az álmok és élmények valóra válását. Esélyt nyújtanak a gyereknek, hogy a fájdalmas kórházi kezelések után, vagy közben megérezhessék, mit is jelent valójában gyermeknek lenni.
Team Hole in the WallA csapat tagjaként világszerte atléták, sportolók és civilek ezrei teljesítenek emberpróbáló távokat különböző futó- és kerékpárversenyeken, hogy a teljesítményükkel évente több tízezer, krónikus betegségben szenvedő gyermek táborozását tegyék lehetővé. Arról, hogy Te miként csatlakozhatsz a csapathoz, illetve a csapattagok segítségével hogyan támogathatod a gyerekek táborozását, a Team Hole in the Wall honlapján tudhatsz meg többet.
A AHITWC szövetség tagjai szerte a világon:

