Felavattuk az új önkéntes-szállás épületeket | ||
Június 8-án ragyogó napsütésben hivatalosan is felavattuk a Bátor Táborban a május elején megépült önkéntes szállásokat.
Az avatási ünnepségre több, mint 100 vendég érkezett a táborba Magyarországról, Írországból és Dániából. A program egy vidám táborbejárással kezdődött, amelynek során önkénteseink meséltek a tábori programokról és helyszínekről. A bejárás után ünnpepélyes beszédek következtek, majd a tábor új épületeinek felavatása. Az ünnepséget egy kellemes ebéddel zártuk, amelyet a tábor új szakácsa készített nekünk az egészséges ételekből.
A rendezvényt Lars Kann-Rasmussen úr, aVELUX Alapítványok és a VELUX cégcsoport elnöke is megtisztelte jelenlétével, aki Dániából ellátogatott hozzánk, hogy részt vehessen az új házak avatásán. A vendégek között köszönthettük még Érsek Zsoltot, Hatvan polgármesterét, Bodil Andersont, a Velux Apalítvánoyk kurátorát és Jens Christian Andersent, a dán királyi nagykövetség tanácsosát. Az épületek a VELUX Alapítványok és a Bátor Tábor 2009. novemberében elindított 22 hónapra szóló együttműködése keretén belül valósultak meg. „A projekt támogatása egy újabb lépést jelent a VELUX Alapítványokadományozási programjában, mely elsősorban a közép- és kelet-európai, krónikusan beteg gyermekek és fiatalok életkörülményeinek javítására irányul. .... Biztos vagyok benne, hogy az új épületek méltó körülményeket teremtenek azoknak a fiatal embereknek, akik idejüket és erejüket annak szentelik, hogy a súlyosan beteg gyermekeknek csodálatos élményeket szerezzenek.” – mondta Lars E. Kann-Rasmussen, a VELUX Alapítványok elnöke Tekintse meg az eseményen készült képeket a fotogalériánkban! | ||
Bátor Tábor, ahol mindig süt a nap!